Szabad az út?

A híradásokból értesülhettünk róla, de akár személyesen is tapasztalhatjuk, hogy a járványhoz kapcsolódó korlátozó intézkedések részleges feloldását sokan eufórikus örömmel fogadták. Az öröm érthető, az eufória kicsit korainak tűnik. A vírus nem tűnt el, az elővigyázatosságra továbbra is szükség van.

Két hónap bezártság után teljesen érthető, hogy sokan alig várták, lazítson a kormány a szigoron, és újra legálisan találkozhassanak egymással a nem egy háztartásban élő családtagok és barátok. A nyáriasra forduló időjárás ezt a vágyakozást még tovább fokozta…

A várva várt nap elérkezett, így május 18-tól – bár a főváros és a vidék vonatkozásában eltérő szabályokkal és ütemben – újabb korlátozásokat oldottak fel.

Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy a kijárási korlátozás feloldásának továbbra is az egyik legfontosabb feltétele a száj és az orr megfelelő eltakarása meghatározott zárt terekben. Ez nemcsak az adott helyiségek alkalmazottaira, hanem a vásárlókra (vagy vendégekre) is vonatkozik.

A kormányrendeletek értelmében kötelező az arcot eltakaró eszközt (például orvosi maszkot, sálat, kendőt) viselni a teljesség igénye nélkül az alábbi helyeken:

  • éttermekben, kávézókban
  • cukrászdákban, büfékben
  • presszókban, bárokban és más szórakozóhelyeken
  • üzletekben, hipermarketekben
  • fodrásznál, kozmetikusnál, manikűrösnél
  • hotelekben, panziókban és egyéb szálláshelyeken

A fenti létesítményekben a megfelelő védőeszközök meglétéért és használatáért, továbbá az előírt védőtávolság betartatásáért az üzemeltető felel.

A magánember szempontjából az orrot és a szájat eltakaró eszköz viselésének kötelezettsége a kisebb-nagyobb boltokban, a hipermarketekben, bankban, postán és szinte minden más zárt térben működő egységben, valamint a tömegközlekedési eszközökön is fennáll.

Napjainkban éppen ezért is annyira időszerűek a logózható egészségvédelmi termékek.

A cégünk arculatának megfelelően kialakított, egyszer vagy többször használatos arcmaszkok és fertőtlenítő kendők segítségével nemcsak az alkalmazottaink, illetve vásárlóink egészségének megőrzéséért tehetünk, hanem márkaismertségünket is növelhetjük.
Gondoljunk csak bele, mekkora ingyenreklámot jelenthet a vállalkozásunk számára, ha egy csúcsidőszakban közlekedő buszon vagy más tömegközlekedési eszközön a mi logónkkal ékesített textilmaszkot visel valaki…

Ha Te sem akarsz lemaradni erről a lehetőségről, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot még ma! ☎

A Céges Édesség a járvány által gazdaságilag sújtott vállalkozások iránti szolidaritásból, valamint az érintésmentességet biztosító digitális megoldások népszerűsítése érdekében a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet visszavonásáig 10% kedvezményt biztosít valamennyi termékének árából, amennyiben a megrendelést online ajánlatkérés előzi meg. Árkalkulátorunkat abból a célból hoztuk létre, hogy visszatérő és új ügyfeleink dolgát egyaránt megkönnyítsük. A kényelem és gyorsaság mellett most egy újabb szempont szól a használata mellett: megrendelőink akár otthonról, az interneten keresztül is hatékonyan intézhetik az üzleti és reklámajándékaik megterveztetését és legyártatását.

Ha szeretnél rendszeresen hasznos információkat kapni az aktuális reklámajándék és egyéb marketing témákról, iratkozz fel a Céges Édesség / Gift House Studio hírlevelére. Ráadásul ha ezt most teszed meg, emailen azonnal megkapod az “5 ok, amiért járvány idején is használj reklámajándékot” című e-könyvet, ami segíteni fogja az eligazodásodat ezekben a kérdésekben. Kár lenne lemaradnod róla… ?

Eszter
Author: Eszter

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Ne maradj le a legjobb ajánlatokról!

Iratkozz fel a hírlevelünkre! Két hetente kapsz majd levelet tőlünk, amiben a következőket találod:

  • termékajánlatok, akciók
  • szakmai cikkek az ajándékmarketing, a céges ajándékozás témájában
  • szakmai rendezvény ajánlók
Please wait…

Köszönjük a feliratkozást!

Az E-Könyvet a következő linken tudod letölteni: <a href="https://cegesedesseg.hu/wp-content/uploads/2020/12/Ceges-Edesseg-Adni-es-kapni-az-uzleti-eletben.pdf">Adni és kapni az üzleti életben – E – Könyv</a>