A jól ismert közmondás igazságtartalmán ugyan lehet vitatkozni (mármint azon, hogy valójában melyik is jobb), egy dolog viszont vitathatatlan: az üzleti életben – csakúgy, mint a magánéletben – adni kell valamit ahhoz, hogy viszonzást várhassunk a partnereinktől.

„Adni” a vállalkozások vonatkozásában általában valamilyen konkrét érték nyújtását jelenti, ami jellemzően termékben vagy szolgáltatásban testesül meg. Alapesetben ilyen értékekért várható el az ellenszolgáltatás, ami legtöbbször pénzbeli ellenértékként jelentkezik.
Mivel minden cég mögött emberek állnak, érdemes a humán vonatkozásokat is figyelembe venni. A fizikai értékek oda-vissza mozgása mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni az érzelmi szempontokat sem. A hosszú távú együttműködés alapja a kölcsönös szimpátia, a bizalom, az elismerés, a tisztelet… és valószínűleg még hosszan lehetne folytatni a sort.
A szokásos üzleti tranzakciókon túlmutató gesztus, amikor az egyik fél ajándékkal kedveskedik a másik számára.
Az üzleti ajándékot a vállalkozások vagy a már meglévő partnereiknek az üzleti kapcsolatuk további fenntartása érdekében, vagy a reménybeli vevőiknek/ügyfeleiknek a szerződéses kapcsolat létrejöttének elősegítése érdekében adják.
Az ajándékozói szerepkört leggyakrabban a vállalkozás vezetője vagy tulajdonosa szokta betölteni.
Az üzleti ajándék viszont nem az ajándékot átadó vagy küldő személyéhez kapcsolódik, hanem az ajándékot adó céghez, így annak a lehető legnagyobb mértékben igazodnia kell a vállalati arculathoz.
Az üzleti ajándék kiválasztásakor érdemes megvizsgálni, hogy vannak-e esetleg olyan ajándéktárgyak, amelyek jól illeszkednek a társaság tevékenységéhez, mivel ezzel az ajándék relevanciája nagy mértékben növelhető.
Olyan esetben, amikor rendszeresen felmerülő apropója van az ajándékozásnak, célszerű listát vezetni arról, hogy melyik partner milyen ajándékot kapott. Ezzel elkerülhető az a meglehetősen kellemetlen szituáció, amikor ugyanaz a személy két egymást követő alkalommal is ugyanazt vagy ugyanolyan jellegű ajándékot kapjon.
Az üzleti ajándék esetében a külcsín legalább annyira számít, mint a belbecs.
Az – ideális esetben logózott – csomagolás ugyanis fontos szerepet játszik, amikor a címzett a kezébe veszi az ajándékot. A csomagolásnak képesnek kell lennie egyértelműen kommunikálni, hogy melyik cég áll az ajándék mögött.
Persze egyáltalán nem akarjuk azt állítani, hogy a tartalomnak ne lenne komoly jelentősége.
Egy jól megválasztott ajándék fél siker. A használati értékkel rendelkező tárgyak (naptár, toll, kulcstartó, pendrive stb.) mellett az élvezeti cikkek kategóriájába eső tárgyak (pl. csokoládé, kávé, ital) is rendkívül népszerűek az üzleti ajándékok kategóriájában.
Akár egyértelműen hasznos, akár kifejezetten kellemes ajándékkal szándékozol kedveskedni üzleti partnereid számára, több évtizedes tapasztalatunkra és szakértelmünkre mindenképpen számíthatsz.
Keress meg bennünket még ma!
