Indul az őszi konferenciaszezon

Egy konferencia keretein belül a cégek vagy szervezetek egy-egy témakör megvitatására ülnek össze. A résztvevők az eseményre felkészülten érkeznek, hiszen korábban részletesen tájékozódtak az adott témában. A konferenciákon főként a vezetőség vesz részt, illetve a magasabb pozícióban dolgozó személyek. A partnerek célja, hogy közös egyezményre jussanak. A felvetődött kérdésekben kialakítsanak egy elfogadott álláspontot. A létszámot tekintve akkor beszélhetünk konferenciáról, ha a résztvevők létszáma maximum ötven fő. A konferenciáknak azonban nem feltétlenül kell unalmasnak és hosszúnak lenniük. Egy kis aprósággal könnyen feldobhatjuk a résztvevők kedvét.

Ebből a cikkből kiderül, hogyan indul az őszi konferenciaszezon és mivel érdemes feldobni azt.

Egy konferencia hozzásegít bennünket a cégünk jóhírének terjesztésére. Segítségül hívhatjuk a különböző catering szolgáltatásokat, amelyek az esemény közben jelen vannak. Ide tartoznak a kis logózott csokoládék, amelyek tökéletes felületül szolgálnak a marketinghez.

Mire jó a logózott csokoládé egy konferencián?

A logózott csokoládék a konferencián sokat dobhatnak az emberek kedvén. Mivel az édesség amúgy is hatással van az agyra és a kedvre, így ezzel az aprósággal segíthetünk a résztvevők számára. Felpörget, egészséges és nem utolsó sorban kiváló számos információ átadására. Kis helyen elfér, passzol egy csésze kávéhoz, de elhelyezhetjük az asztal közepére is, így bárki választhat belőle. Lesznek olyanok, akik magukkal is visznek párat, így a későbbiekben is emlékezni fognak a rendezvényre.

Mit célszerű elhelyezni a logózott csokin?

Az, hogy mit teszünk a kis felületre, tőlünk függ. A logózott csokoládékon érdemes feltűntetni a cég logóját, illetve rákerülhet a cég neve, email címe, weblap címe vagy akár telefonszáma is. Ha nem szeretnénk ennyire speciálisra szabni, akkor írhatunk rá idézetet vagy egy gondolatot, amit a konferencián résztvevők magukkal vihetnek.

A 2020-as őszi konferencia szezonban már az sem újdonság, ha QR kódot, LinkedIn címet vagy egyéb közösségi média címet helyezünk el rajta, ahol jelen van a vállalat. Ennek segítségével sokkal könnyebben megtalálnak bennünket a vendégek.

Logózott élmény csokival

A csokoládé testre szabható, hiszen manapság már számos ízben megtalálhatóak. Az ízek terén van már epres, japán citromos, belga, de még passion fruitos változat is. Az említett kávé mellett szendvicsekhez, illetve számos egyéb italhoz is hozzátehetjük a logózott csokoládét. Ha nem fogyasztják el azonnal, akkor emlékeztető hatással bír, hiszen a későbbiekben akár több alkalommal is találkozhat vele a táskájában, amíg meg nem eszi. Az édesség papírja ráadásul hetekig nála maradhat, ha nem dobja ki, ezáltal a finomság egy remek marketinges eszközzé válik. A csoki ráadásul a kapcsolatteremtést is elősegítheti, hiszen a papírnak köszönhetően információt adunk át a fogyasztó számára.

Összegezve: Hamarosan itt az őszi konferenciaszezon, aminek idén már nem kell olyan unalmasnak és egysíkúnak lennie. Szeptemberben egyre több vállalat és szervezet ül össze, hogy megbeszéljék az év maradék időszakára vonatkozó fontosabb kérdéseket. Ezek az események azonban könnyen válnak rutinná, amit csak egy kis aprósággal tudunk feldobni. A logózott csokoládék segítségével azonban nemcsak, hogy pozitív irányba változtathatjuk a kedvüket, hanem számos információ átadására is kiválóan alkalmasak. Megoszthatunk rajta email címet, telefonszámot, de akár QR kódot vagy éppen LinkedIn linket is. Az, hogy mit helyezünk el a papíron, csak a képzeletünk szabhat határt.

mm mm
Author: mm mm

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Ne maradj le a legjobb ajánlatokról!

Iratkozz fel a hírlevelünkre! Két hetente kapsz majd levelet tőlünk, amiben a következőket találod:

  • termékajánlatok, akciók
  • szakmai cikkek az ajándékmarketing, a céges ajándékozás témájában
  • szakmai rendezvény ajánlók
Please wait…

Sikeres feliratkozás!