Két hete hirdetett veszélyhelyzetet a kormány, aminek eredményeként a legtöbb cég komoly lépéseket volt kénytelen tenni a munkaszervezés területén. Nagyon sok helyen azoknak a munkatársaknak, akiknek a fizikai jelenléte nem elengedhetetlenül szükséges az adott munkafolyamathoz, lehetővé (vagy kötelezővé) tették, hogy home office-ban, tehát otthonról folytassák a munkavégzést.

A legtöbb cégnél viszonylag olajozottan történt az átállás, legalább is ahhoz képest, hogy mindenki számára új és váratlan volt a helyzet, korábban pedig nem igazán alakulhatott ki gyakorlat rá.
A kezdeti pánikot követően a többség rugalmasan alkalmazkodott, a nagyobb cégek hatékonyan életbe tudták léptetni válságterveiket.
A sok nehézség mellett valószínűleg hosszú távon pozitív hatásai is lesznek a munkahelyi életmódváltásnak, és minden bizonnyal a home office megítélése szempontjából jelentős szemléletváltást fog magával hozni.
A pozitívumok mellett ugyanakkor komoly negatív következményekkel is számolni kell.
Ha sokan dolgoznak otthonról, akkor gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy idővel ne csökkenjen a munkatársak lojalitása, és ne sérüljön a vállalati kultúra. A kollégák egymás közti kapcsolata is óhatatlanul korrodálódni fog.
A hosszú távon gondolkozó vezetők hamar fel fogják ismerni annak szükségességét, hogy tegyenek valamit a negatív folyamatok ellensúlyozására.
Ennek egyik hatékony eszköze az, ha rendszeresen éreztetik a munkavállalókkal, hogy fontosak a cég számára, és megbecsülik őket. Fenn kell tartani bennük az összetartozás érzését. Érezniük kell, hogy a fizikai távolság ellenére is törődnek velük, gondoskodnak róluk.
A fenti célokat kiválóan szolgálhatja, ha a cég vezetése „szeretetcsomagokat”, a cég logójával (és esetleges egyéb üzenetével) ellátott ajándékszetteket juttat el a home office-ba kényszerült kollégák számára.
Erre hamarosan egy különleges csomagot fogunk összeállítani, amelyről külön posztban fogunk itt is és Facebook oldalunkon is hírt adni. Ha az elsők között akarsz értesülni róla, vedd fel velünk a kapcsolatot mielőbb.
A Céges Édesség az érintésmentességet biztosító digitális megoldások népszerűsítése érdekében március végéig 10% kedvezményt biztosít valamennyi termékének árából, amennyiben a megrendelést online ajánlatkérés előzi meg. Árkalkulátorunkat abból a célból hoztuk létre, hogy visszatérő és új ügyfeleink dolgát egyaránt megkönnyítsük. A kényelem és gyorsaság mellett most egy újabb szempont szól a használata mellett: megrendelőink akár otthonról, az interneten keresztül is hatékonyan intézhetik az üzleti és reklámajándékaik megterveztetését és legyártatását.
Ha szeretnél rendszeresen hasznos információkat kapni az aktuális reklámajándék és egyéb marketing témákról, iratkozz fel a Céges Édesség / Gift House Studio hírlevelére. Ráadásul ha ezt most teszed meg, emailen azonnal megkapod az “Útmutató a reklámajándékozáshoz kis- és középvállalkozások számára” című e-könyvet, ami segíteni fogja az eligazodásodat ezekben a kérdésekben. Kár lenne lemaradnod róla… 🙂
