Csináljuk a fesztivált… 😎

Megnyugtathatunk mindenkit: nem arról van szó, hogy hangoskodni, főleg nem randalírozni akarnánk. Még csak nem is arról, hogy zenei fesztiválra készülnénk. Abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy felkértek bennünket, legyünk a IX. Magyar Marketingfesztivál reklámajándék-beszállítója. Ezt természetesen örömmel elfogadtuk, sőt kiállítóként is megjelenünk az illusztris eseményen.

Mátrai Mariann vagyok, a Céges Édesség és a Gift House Studio alapítója.
1995 óta a marketing egy speciális területére fókuszálok: az üzleti és reklámajándékokra.

A múlt év elején azt a célt tűztük magunk elé, hogy ilyen vagy olyan formában, de minél több fontos szakmai rendezvényen jelen legyünk.
Aki az elmúlt másfél-két évet nem remeteként, a világ elől elzárkózva töltötte, sejtheti, mennyi valósult meg mindebből a pandémiának köszönhetően… 😞

Pedig már 2019 novemberében komoly lépést tettünk ebben az irányban az Effie Awards Hungary támogatójaként.
Ez az egyetlen olyan szakmai díj, amely a puszta kreativitással szemben a marketingkommunikáció hatékonyságát, üzleti eredményességét értékeli. Az egyik leghatásosabb és legköltséghatékonyabb módszer, az ajándékmarketing szakértőjeként szívesen vállaltuk a feladatot.

A következő hasonló aktivitásunkra 2020 januárjában került sor, amikor kiállítóként vettünk részt a Női Vállalkozók Napján.
Ezt a konferenciát annak jegyében hozták létre, hogy megvalósítható ötletekkel és gyakorlatokkal segítsék azokat a vállalkozó nőket, akik szeretnék, ha a munkájuk, a magánéletük és önmaguk is egyensúlyban lenne. Női vállalkozóként természetesen ezt is szívügyünknek tekintettük.

Azonban mint tudjuk, nem sokkal ezután elindult a járvány első hulláma. Majd a második. És a harmadik…
Most pedig a negyedik hullám közepén(?) nagyon bizakodunk, hogy januárra ismét konszolidálódni fog a helyzet, és nem lesz akadálya annak, hogy eredményes marketingszakmai fesztivált tudhassunk magunk mögött. 😊

Egészen pontosan 2022. január 27-én kerül megrendezésre a IX. Magyar Marketing Fesztivál, amely az ország legnagyobb, KKV üzleti és marketingtrendeket bemutató eseménye.

2014 óta olyan meghatározó üzleti évnyitó, amelyen ezernyi kis- és középvállalkozás vezetője és marketing döntéshozója vesz részt.

2022-ben is legalább 1500 résztvevőt várnak a budapesti Lurdy Konferencia-központba.
Az érdeklődők több mint 25 előadást hallgathatnak meg, illetve mintegy 50 kiállító kínálatát is megismerhetik – köztük első alkalommal a Céges Édességét és a Gift House Studio-ét is.

Ami a tartalmat illeti, bőven lesz miből válogatni a résztvevőknek.
Csak címszavakban felsoroljuk, milyen témákat felölelő előadásokat terveznek a szervezők:

  • Online marketing stratégia, digitális marketing eszköztár 2022
  • Landing oldalak anatómiája
  • Webshop termékoldal optimalizáció, kosárérték- és ROI növelés
  • Építs profitgyárat a cégedből: lead menedzsment, automatizálás a cég menedzsmentben
  • A Covid-19 kommunikációs mellékhatásai
  • Google Shopping 2022
  • Megszólítani, lekötni és eladni a Z generációnak (TikTok, Instagram, Podcast) – digitális tartalomgyártás 2022-ben
  • Hűségprogramok ereje, lehetőségei és eszközei 2022-ben
  • E-commerce logisztikai kihívások és lehetőségek 2022-ben
  • A sikeres márkaépítés receptje 2022-ben
  • Az ügyfélélmény ABC-je 2022-ben
  • Közösségi média marketing (2022-es trendek, hirdetések)
  • Egy sikeres influencer kampány megtervezése és megvalósítása 10 lépésben. Kinek és hogyan 2022-ben?
  • E-commerce analitika – adatalapú optimalizáció a webshopon
  • Google Ads 2022 – fókuszban a hatékonyság
  • Nem ismered a vevőd! – Vásárlói igények és vélemények megismerése Online Listening segítségével
  • Hogyan és mit szabad, az e-kereskedelmi értékesítésben?
  • Tartalommarketing trendek, kihívásai és eszközei 2022-ben
  • Hogyan építsünk szuper értékesítési csapatot a B2B értékesítésben?
  • Külföldi piacok meghódítása
  • Számla, mint marketingeszköz!
  • Munkatársak ösztönzése, avagy a motiváltságot nem tudod megvenni
  • 10 webáruház hatékonyság növelő módszer 2022-re
  • Közösségi média marketing (Közösségépítés, organikus elérésnövelés ügyfél- és konfliktuskezeléssel)
  • Webáruházak marketingje az online világon túl 2022-ben
  • SEO trendek 2022
  • Hogyan használjuk ki a Neuromarketingben rejlő lehetőségeket?
  • A szezonalitás hatása az online marketingben
  • Marketing Future 2022 – új, szokatlanul elhelyezett hirdetések
  • Hogyan adunk el nőknek és kommunikáljunk női célpiacra?
  • Sikeres termékválasztás és azonnali webáruház-forgalom növelő módszerek 2022-ben

Az előadások mellett a nap folyamán három alkalommal nyitja meg kapuit a Networking terem, ahol a vállalkozások vezetői és egyéb döntéshozói szervezett kereteken belül ismerkedhetnek meg egymással, és akár helyben üzleti partnerekké válhatnak.
Ez az alkalom tehát nemcsak az ismeretszerzésre, hanem az üzleti kapcsolatépítésre is tökéletes lesz.

A szakkiállításon pedig több mint 50 stand fogja várni az érdeklődőket, ahol a legkülönfélébb marketingszolgáltatók, gyártók és tanácsadók mutatják majd be kínálatukat.
A Céges Édesség, illetve a Gift House Studio is köztük lesz.

Gyere, találkozzunk ott!

Mindenképpen egyeztessünk előzetesen, hogy személyre szabott tájékoztatással, ajánlattal tudjalak fogadni.


A napi hírekért, különleges ajánlatokért kövess bennünket a Facebookon és a LinkedInen!


Ha szeretnél rendszeresen hasznos információkat kapni az aktuális reklámajándék és egyéb marketing témákról, iratkozz fel a Céges Édesség / Gift House Studio hírlevelére. Ráadásul ha ezt most teszed meg, emailen azonnal megkapod az Adni és kapni az üzleti életben – Az üzleti ajándékozás „illemszabályai” című e-könyvet, ami segíteni fogja az eligazodásodat ezekben a kérdésekben. Kár lenne lemaradnod róla… 🙂

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Persona grata

A perszonalizálás napjainkban a marketing egyik legnépszerűbb hívószava. Könnyű megérteni, hogy miért, hiszen a vásárlók, ügyfelek elkötelezettségének növelését és ezáltal a saját bevételeink emelkedését ígéri.

Tovább olvasom »

Sajtközlemény 🧀

Nem elírás, valóban sajttal kapcsolatos hírünk van. 😉 Az ünnepi hajrában ugyanis egy különleges termékkel bővítettük kínálatunkat: megkezdtük a Csíz Sajtműhely díjnyertes kézműves sajtjainak céges

Tovább olvasom »