40 éven belül eltűnhet a csoki az étrendünkből???😱

A globális felmelegedés következtében az emelkedő átlaghőmérséklet és a szárazabb klíma a kakaóültetvényeket lassú kihalással fenyegeti. A kaliforniai Berkeley Egyetem kutatói lázasan keresik a megoldást, hogyan lehetne ezt a valamennyiünket negatívan érintő folyamatot megállítani.

Az egyetem erőfeszítését szakmailag és pénzügyileg egyaránt a globális élelmiszeripari óriás, a Mars támogatja.
A 35 milliárd dollár forgalmú vállalat 2017-ben indította a „Fenntarthatóság egy nemzedéken belül” elnevezésű programját, melynek keretein belül 1 milliárd dolláros kötelezettséget vállalt arra, hogy saját karbonlábnyomát több mint 60%-kal csökkenti 2050-ig.

A Berkeley kutatói évek óta kísérleteznek a CRISPR elnevezésű génmódosítási technológiával, amely segítségével úgy „állítják át” a növények DNS-ét, hogy azok jobban tűrjék a hőséget és a csapadékhiányt.

Ezt az eljárást egyébként más növényi kultúrákban a gazdaságosabb és kiszámíthatóbb termés biztosítása érdekében már jó ideje alkalmazzák.

Legnagyobb jelentősége a fejlődő világban van, hiszen éppen a legszegényebb országokat sújtja leginkább a klímaváltozásnak tulajdonítható aszály és a kártevők elszaporodása.

A kakaócserjék sajnos eleve rendkívül kényesek. Kizárólag az Egyenlítő környékén élnek meg, ahol a hőmérséklet, a csapadék és a levegő páratartalma az egész év során többé-kevésbé állandó.

Ennek köszönhetően a Föld csokoládéalapanyag-szükségletének több mint 50%-át két nyugat-afrikai ország, Elefántcsontpart és Ghána elégíti ki. Az emelkedő hőmérséklet miatt viszont a következő évtizedekben a növények várhatóan egyre magasabbra próbálnak húzódni. Olyan hegyvidéki területekre, melyeknek nagy része természetvédelmi oltalom alatt áll, ezért a mezőgazdasági termelésből ki van vonva.

Ezt a folyamatot hivatott a génmódosítási program megállítani.
A cél tehát az, hogy 2050-ben és azt követően is a jelenlegi helyükön élhessenek a kakaóültetvények, így valamennyiünk étrendjében továbbra is méltó helyet foglalhasson el a csokoládé.

Forrás: Business Insider

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük