Miért rakjunk össze onboarding szettet?

Egyáltalán mi is az az „onboarding”?
A humán erőforrás területén napjainkban egyre népszerűbbé váló fogalom. A munkavállalók felvételi, beléptetési folyamatának egyik fontos eleme, amely segítséget nyújt ahhoz, hogy az új kollégák a szervezetbe hatékonyan integrálódjanak, könnyen tudjanak bekapcsolódni a munkafolyamatokba és kapcsolatot teremteni a többi munkatárssal.

Az onboarding során az új emberek megismerik a velük szemben támasztott követelményeket, a cég működési rendjét, a szervezeti kultúrát, ezáltal optimális esetben gyorsan beilleszkednek, más szóval megtalálják a helyüket.

Anélkül, hogy túlságosan mélyre ásnánk a HR rejtelmeiben, arra még érdemes kitérni, hogy az onboardingnak 5 fő eleme van: az első benyomás, a bevezetés, a beilleszkedés, a kihívások elé állítás és a független fejlődés.

Első hallásra persze mindez úgy tűnhet, mintha csak a nagy cégek számára lenne releváns, valójában azonban – talán csak az egészen mikro méretű vállalkozásokat kivéve – minden kis- és középvállalatot érint. Nekik is létérdekük ugyanis, hogy új kollégáik beilleszkedését megfelelően biztosítsák, amely nemcsak a mielőbbi hatékony munkavégzést teszi lehetővé, hanem azt is megalapozza, hogy a munkavállalók hosszú távon is a cégnél maradjanak.

A kedvező első benyomás, a beilleszkedés és a kötődés kialakításában jelentős szerepet játszhatnak a céges munkaeszközök és „ajándéktárgyak”. Ha az első nap nemcsak a papírmunka elvégzéséről szól, hanem az újdonsült kollégák már ekkor olyan „kincsekhez” juthatnak, amelyek az együvé tartozást erősítik, akkor nagy valószínűséggel jó hangulatban és megfelelő lelkesedéssel veszik majd az akadályokat.

Mik lehetnek az ilyen ajándéktárgyak? Például egy logózott notesz, egy jegyzettömb, golyóstoll, nyakpánt, pendrive, esetleg egy póló vagy más ruhanemű, de még egy bögre is remek választásnak bizonyulhat.

Az ilyen praktikus céges ajándékok amellett, hogy nyilvánvaló használati értékkel rendelkeznek, már az első napokban is segíteni tudják az érzelmi kötődés kialakulását.

Ne feledjük: első benyomást csak egyszer kelthetünk.
Ezért is nem mindegy, hogy a nap végén milyen hangulatban lépnek ki a kapun az új munkatársak. Bizonyos mértékig akár a vállalkozásunk jövője is múlhat rajta.

Ha megfelelő szakértőre vagy professzionális kivitelezőre van szükséged az onboarding szetted kialakításához, keress meg bennünket bizalommal!

mm mm
Author: mm mm

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Ne maradj le a legjobb ajánlatokról!

Iratkozz fel a hírlevelünkre! Két hetente kapsz majd levelet tőlünk, amiben a következőket találod:

  • termékajánlatok, akciók
  • szakmai cikkek az ajándékmarketing, a céges ajándékozás témájában
  • szakmai rendezvény ajánlók
Please wait…

Köszönjük a feliratkozást!

Az E-Könyvet a következő linken tudod letölteni: <a href="https://cegesedesseg.hu/wp-content/uploads/2020/12/Ceges-Edesseg-Adni-es-kapni-az-uzleti-eletben.pdf">Adni és kapni az üzleti életben – E – Könyv</a>