A csokoládé valóban afrodiziákum?

Évszázadokra, de akár évezredekre is visszanyúló elképzelés, hogy a csokoládé fokozza a szerelmi vágyat. De vajon van ennek tudományos alapja, vagy csak egy mítosz…?
csokoládé afrodiziákum

Az azték uralkodó, Montezuma mindenesetre mélyen hihetett a varázserejében, hiszen – a feljegyzések szerint – amikor fiatal lányokat vezettek elé, akkor egy csésze „chocolatl” itallal kínálták őket, amitől állítólag teljesen levetkőzték szégyenlősségüket. Az ital a legenda szerint tehát varázserővel bírt.

A csokoládéitalt egyébként más alkalommal is fogyasztották hasonló célból, például férfivá avató szertartásokon, illetve házasságkötési ceremóniákon.

A csokoládé a spanyol felfedezőnek, Hernán Cortés-nek köszönhetően a XVI. században kezdte meg európai „pályafutását”, és vele együtt érkezett a gátlásokat felszabadító hatására vonatkozó legenda is. Emiatt rögtön parázs viták alakultak ki az akkori illetékesek körében, hogy vajon helyénvaló-e a fogyasztása.

A XVII. század első felében már elmarasztaló tanulmány is megjelent róla Bécsben, amely a szenvedélyek fellobbantójának nevezte. A dolgozat írója az egyik szerzetesrendnél kipattant szexuális jellegű botrányt egyértelműen a kakaónak tulajdonította. Azt ajánlotta, hogy tiltsák be a barátok kakaófogyasztását, mert azzal teóriája szerint kicsapongásaik megelőzhetők lennének.

A kakaóval, illetve a csokoládéval kapcsolatos hiedelmek még évszázadokig tartották magukat, mire a az 1970-es években a tudomány fellebbentette róluk a fátylat. Kutatók megállapították, hogy bár valóban tartalmaz fenil-etil-amint, amelynek vágyserkentő hatása van, mindezt annyira kis mennyiségben, hogy több ezer tábla csokit kellene megenni ahhoz, hogy ilyen irányú hatása ténylegesen érezhető legyen.

A szerelem helyett tehát inkább csak a csokoládé iránti szeretet marad az édesség iránt rajongók részese.

De valljuk be, azért az sem egy utolsó élmény… 🙂

mm mm
Author: mm mm

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Ne maradj le a legjobb ajánlatokról!

Iratkozz fel a hírlevelünkre! Két hetente kapsz majd levelet tőlünk, amiben a következőket találod:

  • termékajánlatok, akciók
  • szakmai cikkek az ajándékmarketing, a céges ajándékozás témájában
  • szakmai rendezvény ajánlók
Please wait…

Köszönjük a feliratkozást!

Az E-Könyvet a következő linken tudod letölteni: <a href="https://cegesedesseg.hu/wp-content/uploads/2020/12/Ceges-Edesseg-Adni-es-kapni-az-uzleti-eletben.pdf">Adni és kapni az üzleti életben – E – Könyv</a>

Hogy kerül a szaloncukor a fára?

Gyerekkorunk egyik legédesebb karácsonyi élménye, amikor titokban – vagy épp nem is annyira titokban – leemeltünk egy-egy szaloncukrot a fáról. Aztán gondosan visszacsomagoltuk a papírt,

Tovább olvasom »