„Találkozunk” a webshopban

Egyre több, korábban a hagyományos kereskedelemre fókuszáló márka és fizikai üzlettel rendelkező vállalkozás keresi lázasan a megoldást arra, hogyan tudná csökkenteni forgalmának visszaesését. A várhatóan egyre szigorodó járványügyi intézkedések következtében nem tűnik távolinak az a nap, amikor boltjaik bezárására kényszerülhetnek. Ez megtörténhet akár néhány napon belül is, bár az sem kizárt, hogy csak hetek múlva. Egy biztos: már ma fel kell készülni a még oly bizonytalan holnapra.

A magyar kormány 2020. március 17-vel elrendelte az üzletek nyitva tartásának a reggel 6 és délután 3 óra közötti időszakra való korlátozását. Kivételt csak az élelmiszert, az illatszert, a drogériai terméket, a háztartási tisztítószert, a vegyi árut és a higiéniai papírterméket árusító üzletek, továbbá a gyógyszertárak, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletek, az üzemanyag-töltőállomások és a dohányboltok képeznek.

Eltérő ütemben, de lényegében az egész világon megfigyelhetők hasonló (vagy még szigorúbb) kényszerintézkedések. Ugyanakkor hatósági korlátozások sem feltétlenül kellenek ahhoz, hogy a vásárlói magatartás átalakuljon…

A RetailX nevű piackutató cég március 11-én végzett felmérése szerint az Egyesült Királyságban a megkérdezett vásárlók 25%-a döntött úgy, hogy ritkábban vagy egyáltalán nem keres fel fizikai üzleteket.

Ez a jelenség részben már hazánkban is megfigyelhető, és valószínűleg a következő napokban, hetekben csak fokozódni fog.

A személyes kapcsolat tehát – amely az offline értékesítés óriási előnye – egyre korlátozottabbá válik. Míg a potenciális vásárlók eddig közvetlenül, élőszóban tehették fel kérdéseiket az eladóknak, az ügyes értékesítők pedig személyes varázsukat is bevethették az értékesítési folyamatban, az e-kereskedelem ezeket az elemeket részben vagy egészben nélkülözni kénytelen.

Mivel az előttünk álló hónapokban várhatóan az online irányba történő átrendeződés folytatódni fog, érdemes átgondolni, mit tehetnek a – legyenek vadonatúj vagy már régóta működő – webshopok tulajdonosai, illetve vezetői annak érdekében, hogy a vevők szívét továbbra is elnyerhessék.

Szerencsére vannak olyan eszközök, illetve módszerek, amelyekkel legalább részben kompenzálni lehet az online világ hátrányát. A személyesség biztosításának nem kizárólagos feltétele a fizikai közelség. Egy jól kigondolt gesztus, egy kedves figyelmesség hasonlóan pozitív érzelmeket tud kiváltani a vásárlókból, mint egy udvarias kérdés, egy őszinte mosoly.

És mi az, ami garantáltan mosolyt csal a vásárlók (és bárki más) arcára? Az ajándék! 🎁

Néhány adatot érdemes kiemelni a Promotional Products Association International (PPAI) promóciós ajándékokkal kapcsolatban végzett kutatásából:

  • 30%-kal többen válnak (első alkalommal vagy ismételten) vásárlóvá/ügyféllé azok, akik promóciós ajándékot kapnak egy adott cégtől.
  • Az esetek 53%-ában a promóciós ajándékok a korábbiaknál pozitívabb benyomást keltenek a hirdetőről.
  • A fogyasztók 48%-a gyakrabban szeretne promóciós ajándékot kapni.
  • 89%-uk fel tudja idézni a cég nevét, ha az elmúlt két évben kapott tőlük ajándékot.
  • A megajándékozottak 5-ször gyakrabban ajánlanak egy terméket vagy szolgáltatást, mint akik csak egy köszönőlevelet kaptak a cégtől.
  • A promóciós ajándékok alkalmazása átlagosan 44%-kal növeli a cégek egyéb marketingkommunikációs tevékenységének hatékonyságát.

És vajon melyik az a reklámajándék, amivel gyakorlatilag lehetetlen mellélőni? A csoki! 🍫

Az édességet a legtöbb ember szereti, és ha mindezt logóval ellátott csomagolásban, esetleg valamilyen marketing üzenet kíséretében juttatjuk el a vásárlóinkhoz, akkor szinte garantáltan sikert érhetünk el náluk. Elégedettek lesznek, hálás szívvel gondolnak ránk, megőriznek bennünket az emlékezetükben, és legközelebb is jó eséllyel tőlünk vásárolnak. Mindezeken túl még az is valószínűsíthető, hogy ajánlani fognak bennünket az ismerőseiknek, barátaiknak, családtagjaiknak.
Egyszóval egy apró gesztussal, egy minimális marketing beruházással sokat tehetünk webáruházunk vagy később újra megerősödő fizikai üzletünk jövőjéért.

A Céges Édesség a maga szerény eszközeivel ezt azzal szeretné támogatni, hogy március végéig 10% kedvezményt biztosít valamennyi termékének árából, amennyiben a megrendelést online ajánlatkérés előzi meg. Árkalkulátorunkat abból a célból hoztuk létre, hogy visszatérő és új ügyfeleink dolgát egyaránt megkönnyítsük. A kényelem és gyorsaság mellett most egy újabb szempont szól a használata mellett: megrendelőink akár otthonról, az interneten keresztül is hatékonyan intézhetik az üzleti és reklámajándékaik megterveztetését és legyártatását.


Ha szeretnél rendszeresen hasznos információkat kapni az aktuális reklámajándék és egyéb marketing témákról, iratkozz fel a Céges Édesség / Gift House Studio hírlevelére. Ráadásul ha ezt most teszed meg, emailen azonnal megkapod az “Útmutató a reklámajándékozáshoz kis- és középvállalkozások számára” című e-könyvet, ami segíteni fogja az eligazodásodat ezekben a kérdésekben. Kár lenne lemaradnod róla… 🙂

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Adhatjuk 30%-kal kevesebbért? 🤗

Mivel hamarosan kezdődik a nyári szezon, úgy döntöttünk, hogy a készleten lévő reklámcsokijainkat nagy kedvezménnyel kiárusítjuk. Jobbnak tartjuk ugyanis, ha inkább a megrendelőink (és az

Tovább olvasom »

Szabad az út?

A híradásokból értesülhettünk róla, de akár személyesen is tapasztalhatjuk, hogy a járványhoz kapcsolódó korlátozó intézkedések részleges feloldását sokan eufórikus örömmel fogadták. Az öröm érthető, az

Tovább olvasom »