Megrendelés egy kattintással

Két hete írtunk arról, hogy informatikai fejlesztésünk eredményeként a Céges Édesség kínálatában szereplő élelmiszer alapú reklámajándékokra néhány adat megadásával és pár gomb megnyomásával, pillanatok alatt árajánlatot lehet kérni, amit azonnal – emberi beavatkozás nélkül, automatikusan – megküldünk az érdeklődő számára emailen is.

Jó hír, hogy a fejlesztésekkel nem álltunk le.
Sőt, éppen ellenkezőleg, folyamatosan keressük a lehetőségeket arra, hogyan tudnánk meglévő és leendő ügyfeleink életét még jobban megkönnyíteni.
Ennek szellemében kerestünk és találtunk megoldást arra, hogy azok az érdeklődők, akik szimpatikusnak találják a kalkulált árat, egy kattintással meg is rendelhessék az adott terméket (vagy legalábbis elindíthassák a folyamatot).

Mostantól tehát mindazok, akik a weboldalunkon található árkalkulátor használatával ajánlatot kérnek valamely termékünkre, a visszaigazoló emailben találni fognak egy olyan linket, amire rákattintva megnyílik egy online megrendelőlap.
Ebben persze eddig nincs semmi különös…

Az igazi kényelmet és időmegtakarítást az biztosítja, hogy az űrlap megfelelő mezői eleve – az érdeklődő által az ajánlatkéréskor megadott – adatokkal kitöltve jelennek meg. Ennek köszönhetően pedig már csak olyan információkat kell megadni, mint pl. a számlázási és szállítási cím, az adószám stb., és már el is küldhető a megrendelés. Hát nem ezt hívják XXI. századnak? 😉

Ezt a fejlesztést méltóképpen szeretnénk megünnepelni, ezért mindazoknak, akik a weboldali árkalkulátorunk segítségével kérnek ajánlatot, és legkésőbb 2020. március 31-ig online megrendelést adnak le, a termékárból 10% kedvezményt biztosítunk. Érdemes tehát kipróbálni, és élni a kedvező lehetőséggel! 🙂


Amellett, hogy fontosnak tartjuk, hogy haladjunk a korral, és meglévő, illetve potenciális ügyfeleink kényelmét szem előtt tartva használjuk ki a rendelkezésünkre álló technikai lehetőségeket, nem szeretnénk elfeledkezni azokról sem, akik nem rajonganak a személytelen megoldásokért. Az ő figyelmükbe ajánljuk, hogy továbbra is örömmel állunk telefonon vagy emailben is rendelkezésre. Elérhetőségeinket itt találják meg.

FONTOS
A forint tartós gyengülése és a beszállítói árak növekedése miatt márciustól kénytelenek leszünk a reklámcsokik árát jelentős mértékben megemelni.
Jó hír viszont, hogy februárban még a régi áron tudsz rendelést leadni.
Használd az árkalkulátorunkat, hogy megtudd, mi mennyibe kerül most.

Ha pedig szeretnél rendszeresen hasznos információkat kapni az aktuális reklámajándék és egyéb marketing témákról, iratkozz fel a Céges Édesség / Gift House Studio hírlevelére. Ráadásul ha ezt most teszed meg, emailen azonnal megkapod az “Útmutató a reklámajándékozáshoz kis- és középvállalkozások számára” című e-könyvet, ami segíteni fogja az eligazodásodat ezekben a kérdésekben. Kár lenne lemaradnod róla… 🙂

Eszter
Author: Eszter

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Ne maradj le a legjobb ajánlatokról!

Iratkozz fel a hírlevelünkre! Két hetente kapsz majd levelet tőlünk, amiben a következőket találod:

  • termékajánlatok, akciók
  • szakmai cikkek az ajándékmarketing, a céges ajándékozás témájában
  • szakmai rendezvény ajánlók
Please wait…

Sikeres feliratkozás!