Maszkban vagy anélkül? 😷

Országonként, de akár egy adott országon belül is megoszlanak a vélemények a szájmaszkok hétköznapi viseletét, illetve fertőzés-megelőzési képességét illetően. Mi úgy vagyunk vele, hogy megfelelő használat mellett semmiképp sem árthatnak, és ha más nem, legalább önmagunktól, mint potenciális vírushordozóktól megvédhetjük velük a környezetünket.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint az egészséges embereknek csak akkor kell maszkot viselnie, ha olyan személyt látnak el, akiről gyanítható, hogy meg van fertőzve az új típusú koronavírussal. Azoknak, akik köhögnek vagy tüsszögnek, szintén tanácsos hordaniuk.

Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a maszk csak akkor biztosít védelmet, ha gyakori, szappanos vízzel történő kézmosással vagy alkoholtartalmú kézfertőtlenítő használatával kombináljuk.

Ugyancsak fontos tisztában lenni a szájmaszk helyes használatával, amihez az alábbiakban adunk útmutatást:

  • A maszk felhelyezése előtt alkoholtartalmú fertőtlenítőszerrel vagy szappanos vízzel alaposan mossuk meg a kezünket.
  • Úgy helyezzük fel a maszkot, hogy a szánkat és az orrunkat egyaránt fedje, és ne maradjon rés a széleken.
  • Használat közben ne érintsük meg a maszkot. Ha mégis megtennénk, akkor mossunk alaposan kezet, különben saját magunkat fertőzhetjük meg.
  • Azonnal cseréljük le a maszkot egy másikra, ha nedvessé válik. Az egyszer használatos maszkot ne használjuk egynél több alkalommal.
  • A maszk megfelelő levétele: hátulról fogva vegyük le, tehát ne érintsük meg a külső (elülső) oldalát, és azonnal dobjuk bele egy zárt szemetes edénybe. Tisztítsuk meg a kezünket fertőtlenítőszerrel, vagy mossuk meg szappanos vízzel.

Összegezve tehát, elsősorban a mások iránt érzett felelősségünk által vezérelve (másodsorban persze saját érdekünkben is) célszerű a szájmaszk viselete, ha elhagyjuk otthonunkat. Ha pedig használjuk, akkor tegyük helyesen!


A témához kapcsolódó hírünk a vállalkozások számára, hogy hamarosan lehetőségük lesz egyedileg logózott szájmaszkokat rendelni cégünktől, a Gift House Studio-tól.
Ennek segítségével egyszerre tehetnek jót másokkal és önmagukkal: hozzájárulhatnak vásárlóik, ügyfeleik vagy egyéb személyek egészségvédelméhez, miközben saját márkájukat építik, ismertségüket növelik. A részletekről hamarosan hírt adunk.

Addig is vigyázzunk magunkra, vigyázzunk másokra! 😇

A Céges Édesség a járvány által gazdaságilag sújtott vállalkozások iránti szolidaritásból, valamint az érintésmentességet biztosító digitális megoldások népszerűsítése érdekében a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet visszavonásáig 10% kedvezményt biztosít valamennyi termékének árából, amennyiben a megrendelést online ajánlatkérés előzi meg. Árkalkulátorunkat abból a célból hoztuk létre, hogy visszatérő és új ügyfeleink dolgát egyaránt megkönnyítsük. A kényelem és gyorsaság mellett most egy újabb szempont szól a használata mellett: megrendelőink akár otthonról, az interneten keresztül is hatékonyan intézhetik az üzleti és reklámajándékaik megterveztetését és legyártatását.

Ha szeretnél rendszeresen hasznos információkat kapni az aktuális reklámajándék és egyéb marketing témákról, iratkozz fel a Céges Édesség / Gift House Studio hírlevelére. Ráadásul ha ezt most teszed meg, emailen azonnal megkapod az “5 ok, amiért járvány idején is használj reklámajándékot” című e-könyvet, ami segíteni fogja az eligazodásodat ezekben a kérdésekben. Kár lenne lemaradnod róla… 🙂

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Adhatjuk 30%-kal kevesebbért? 🤗

Mivel hamarosan kezdődik a nyári szezon, úgy döntöttünk, hogy a készleten lévő reklámcsokijainkat nagy kedvezménnyel kiárusítjuk. Jobbnak tartjuk ugyanis, ha inkább a megrendelőink (és az

Tovább olvasom »

Szabad az út?

A híradásokból értesülhettünk róla, de akár személyesen is tapasztalhatjuk, hogy a járványhoz kapcsolódó korlátozó intézkedések részleges feloldását sokan eufórikus örömmel fogadták. Az öröm érthető, az

Tovább olvasom »